Történelmi pillanat

2024.05.15. Budapest, SINOSZ

2024. május 15-én, szerda délután avattuk fel a SINOSZ ifi szobáját. Szalkai Iván, – aki maga 8 évig a korábbi Ifjúsági Bizottság elnöke volt, – mondott köszöntő beszédet. Majd Jarabik Imolával, az SNH Ifjúsági Klub elnökével ünnepélyesen átvágták a szalagot. A kíváncsi fiatalokkal közösen koccintottunk a jövőbeli sikeres ifi rendezvényekre, amelyekről hamarosan hírt adunk nektek. Figyeljétek majd a közösségi média csatornáinkat (honlap, Facebook, Instagram)!

A pezsgőzés után a siket közösség történelméről játszottunk egy kvízversenyt.

Megkérdeztük a résztvevőket, hogy érezték magukat:

Jól éreztem magam, rengeteg rég nem látott ismerőssel beszélgettem.”

Reni

„Nagyon örülök, hogy kaptunk egy saját helyiséget. Izgalmasnak találom, hogy ebben a szobában fognak megszületni a jövőbeni programok, amikben majd remélem, nem szűkölködünk.”

Álmos, szervező

„Örömmel láttam, hogy összefognak az ifik, és van igénye a fiataloknak, hogy közösségi élet, programok legyenek. Remélem, az avatás után gyakran lesznek klubnapok, beszélgetések, szakmai programok. Érezzétek jól magatokat!

Szalkai Iván SINOSZ-igazgató

„Nagyon kedvelem a sorstársaimat, rengeteget nevettünk együtt és remek beszélgetéseink voltak. Különösen örömteli volt látni a sok fiatalt. Meggyőződésem, hogy pontosan ilyen közösségi élményekre van szüksége a mai ifjúságnak. Szívből örülök, hogy létrejött az ifjúsági szoba. Nem is sejtettem, hogy már napok óta ezen munkálkodtak a háttérben, és sikerült ilyen jól titokban tartaniuk a tervet.”

Glória

„Végre új lépés történt. Várom a következő lépéseket. 5 év után ez egy jó lehetőség, hogy ifjúsági szobát kaptunk. Szeretném bevezetni a klubnapokat. Remélem, sok fiatal eljön. Gyertek!”

Imola, az ifi klub elnöke

„Öröm volt számomra látni a fiatalokat, rég nem látott ismerőseimet és pár új arcot is. Szervezőként is beszálltam játszani, de nem végig, mivel a büféseknek is segítenem kellett. Az is élmény volt nekem. A végén hosszúra sikeredett a kötetlen beszélgetés, és nem akartunk hazamenni.”

Anett, szervező

Ha nem szeretnél kimaradni a buliból, figyeld az SNH Ifjúsági Klub oldalát, mert hamarosan bejelentésre kerül a következő program, ahová szeretettel várunk Benneteket!

További képek

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: