Magunkról

A SNH Ifjúsági Klubja (azaz a Siketek, a Nagyothallók és a jelelni tudó, vagy tanuló Hallók Ifjúsági Klubja) 2019. januárban alakult meg.

Az első gondolatokat és lépéseket Kun Krisztián, Kiss Ádám, Jarabik Imola, és még sokan mások tették meg. Legfontosabb  feladatunknak a Magyarországon élő hallássérült fiatalok összefogását tartjuk! Megalakulásunk óta több programot szerveztünk, amelyek mindegyike nagy sikerélmény volt a számunkra és szeretnénk ezeket a továbbiakban folytatni.

A célunk az, hogy közösségi élményeket hozzunk létre és ezzel erősítsük a siketek, nagyothallók illetve a jelnyelvhasználók összetartozását. Első programunk az I. SNH Ifik Bowling verseny volt, sok tapasztalatot szereztünk, hogy hogyan kell jól csinálni és persze mit is kell javítani a következő rendezvényt és azóta is – a visszajelzések alapján – folyamatosan fejlődünk.

2019. decemberében SINOSZ Országos Elnöksége támogatta, hogy a Szövetség neve alatt Ifjúsági Bizottságként működjön az SNH Ifjúsági Klubja.

Ha tetszik a mozgalmunk, kérünk támogass minket azzal, hogy csatlakozol az általunk szervezett programokhoz! Hidd el, jó buli lesz és felejthetetlen élményekkel fogsz gazdagodni!

Te is hallássérült vagy? Nem tudsz jelelni? Még soha nem sikerült egy jót szórakoznod? Vagy csak ismerkedni szeretnél a közösségünkkel?
Gyere bátran, ha kell, megtanítunk jelelni, és még szórakozunk is egy jót együtt!

Van ötleted, javaslatod az újabb programra? Írd meg nekünk bátran!

 

Ötletposta

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: